Már a Nemzetbiztonsági Bizottság is foglalkozik Magyar Péter álhírterjesztési ügyével

2024. december 18. 06:07

A politikus álhíre, miszerint Bassár el-Aszad Magyarországra menekült, komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelentett, és szerdán a bizottság zárt ülésén is napirendre kerül.

2024. december 18. 06:07
null

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP

A Nemzetbiztonsági Bizottság szerdai ülésének egyik kiemelt témája Magyar Péter álhírterjesztése lesz, amelyet a bizottság a polgári titkosszolgálatok részvételével vitat meg. A politikus által terjesztett, később hamisnak bizonyult állítás jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordozott – írta meg a Magyar Nemzet.

Sas Zoltán, a bizottság elnöke korábban elmondta, hogy a testület nem nyomozati szervként működik, ezért időre van szükségük a tájékozódáshoz. Ennek ellenére kilátásba helyezte, hogy Magyar Péter ügye a következő ülés napirendjén szerepelni fog, mivel a politikus által közölt információk súlyos következményeket vonhatnak maguk után.

Magyar Péter a Magyar Hangra hivatkozva osztotta meg azt az álhírt, hogy Bassár el-Aszad, a megbuktatott szír elnök Magyarországra menekült. A politikus állítását egy, a közösségi médiában terjedő fényképpel is alátámasztotta, ám hamar kiderült, hogy a kép 12 évvel ezelőtt egy török repülőtéren készült. Az igazság szerint Bassár el-Aszad Oroszországba menekült, és Magyarország soha nem játszott szerepet a bukott elnök menekülésében.

A Magyar Hang gyorsan bocsánatot kért az álhír terjesztéséért, azonban Magyar Péter továbbra sem ismerte el a hibáját. Sőt, olyan felvetések is napvilágot láttak, hogy a politikus személyesen felelős lehet az álhírbotrány kirobbantásáért, és a Magyar Hanggal együttműködve terjeszthette a félrevezető információkat.

Kocsis Máté, a Nemzetbiztonsági Bizottság tagja szerint az álhírterjesztés komoly veszélyhelyzetet idézett elő. A magyar hatóságoknak és titkosszolgálatoknak jelentős erőfeszítéseket kellett tenniük, hogy elkerüljék a lehetséges következményeket, például szírek által elkövetett terrorcselekményeket.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal az ügy súlyosságára hivatkozva indított vizsgálatot, ami tovább erősíti a politikus cselekedeteinek következményeit.

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Martin Ethelwolf

Facebook

Idézőjel

És ha az ember ezt a véleményt, merészeli képviselni, máris leorbánistázzák.

 

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madre79
2024. december 18. 12:51
Lázár okos, de sértődékeny és ingatag. Soha nem szavaznék rá!
Töki
2024. december 18. 11:20
Remélem le is csukják, ezt a kis buzi, kotonszökevényt!!!
Skywalker_bp
2024. december 18. 10:52
“Ha egyébként a magyar nemzetbiztonságért felelős szolgálatok valóban a magyar nemzet biztonságáért és a terrorveszély minimalizálásán dolgoznak, akkor javasolnám, hogy haladéktalanul hallgassák meg Orbán Viktor miniszterelnököt és Szijjártó Péter külügyminisztert, hogy kiderüljön, hogy az alábbi ügyekben milyen mértékben veszélyeztették hazánk biztonságát: - direkt beavatkozás más országok választásaiba; - 2000 embercsempész kiengedése a börtönökből; - a volt iráni elnök meghívása hazánkba titkos tárgyalásra; - körözés alatt álló volt állam- és kormányfők befogadása; - a nemzetközi bíróság döntésének visszautasítása, amikor éppen az izraeli miniszterelnökről van szó; - az azeri baltás gyilkos kiengedése a börtönből; - diktátorok támogatása; - magyar katonák polgárháborús övezetbe küldése; - az orosz hekkereknek a magyar Külügyminisztérium elleni támadásának következmények nélkül hagyása; - a magyar békefenntartó katonák életének veszélybe sodrása a Balkánon.” Magyar Péter /facebook
manitowoc
2024. december 18. 10:46
1.) Magyar Péter FB 2024.12.07. "Tegnap este ...egy szír utasszállító gép landolt a Liszt Ferenc Repülőtéren, miután Aszad elhagyta Szíriát. Követeljük, hogy hozzák nyilvánosságra, hogy Orbán Viktor milyen segítséget nyújtott az utóbbi években és különösen az utóbbi egy hétben a bukott szíriai diktátornak... Követeljük, hogy hozzák nyilvánosságra, hogy kik érkeztek Szíriából Budapestre a titkos repülőgépen tegnap este!" 2.) Mandiner 2024.12.09. "Magyar Péter és a Magyar Hang rögtön veszélyes álhírt kezdett terjeszteni, miszerint egy titokzatos Syrianair-repülőgép landolt szombat este nyolckor Ferihegyen." 3.) Mandiner 2024.12.11. "Magyar Péter, valamint a Magyar Hang ...ezzel kapcsolatban azt a fake news-t terjesztette, (új fejlesztés:) miszerint Aszad Budapesten van" 4.) Mandiner 2024.12.18. "Magyar Péter a Magyar Hangra hivatkozva osztotta meg azt az álhírt, hogy (új fejlesztés ismétlése:) Bassár el-Aszad, a megbuktatott szír elnök Magyarországra menekült." 5.) Ögyes munka...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!